| Boldogságteremtő
2008-at kívánok!
|
2007. 12. 30. |
|
|
|
A
Szent Korona minden határon inneni és túli tagjának
boldog 2008-at kívánok -
mondanám,
a hagyományos Újév-köszöntővel.
De
a Boldogság nem sültgalamb, ami a tétlenül sütkérezők
szájába repül. Csak a szabadság hozhatja el
a boldogságot, tehát ahhoz, hogy boldogak legyünk,
tenni kell, vissza kell szerezni Szabadságunkat, vagyis
teljesíteni kell mindenkinek a neki kegyelmezett Szent
Korona Szolgálatát.
Ezért
hát azt mondom:
A
Szent Korona minden határon inneni és túli tagjának
boldogságteremtő 2008-at kívánok!
|
|
| |
| Válaszlevél
dr. Soltész Istvánnak az Országgyűlés főtitkárának
|
2007. 12. 28. |
|
|
| A
fentiekkel bizonyított: az Országgyűlés szándékos
alkotmánysértést követett el a Lisszaboni
Szerződést megerősítő határozat meghozatalával, ezért
a határozat a Bécsi Egyezmény 46. cikke alapján
érvénytelen, hiszen „a szerződést
magára nézve kötelező hatályúként a szerződéskötési
hatáskörre vonatkozó belső jogi rendelkezés megsértésével
ismerte el”.
Szíves
tájékoztatására közlöm, hogy az érvénytelenítési eljárást
az Alkotmánybíróságnál megindítottam. Elutasító határozat
esetén nemzetközi bírósághoz fordulok.
|
|
| |
| Válaszlevél
Tompa Sándor MSZP országgyűlési képviselő
úrnak
|
2007. 12. 28. |
|
|
|
Akár
ismerték az általam kimunkált szövegváltozatot, akár
nem, éppúgy nem adtak lehetőséget a választóknak
arra, hogy gyakorolják közérdekű adatok megismeréséhez
fűződő jogaikat, mint az EU csatlakozásról
szóló népszavazás előkészítésekor, vagy az - azóta
megbukott - EU Alkotmány megerősítésekor, 2004. december
20-án, ezért az Alkotmány 61. §-át megsértve
szavaztak meg egy olyan nemzetközi szerződést, amely
Magyarország függetlenségének teljes feladását jelenti,
amely a négy liberális alapelv alkalmazásával a
magyar gazdaságot életképtelenné teszi, a költségvetési
hiány állandósulásával pedig azokra a megszorító intézkedésekre
kényszeríti az országot (bármelyik párt vezette
kormány is gyakorolja a hatalmat), amelynek
egyik következménye az egészségügy privatizációja.
Vagyis
minden
parlamenti párt egyetemes akaratával megszavazták
annak az oknak a továbbélését (sőt: negatív hatásának
fokozódását), amely az elfogadhatatlan egészségügyi
törvényt, mint következményt eredményezte
és
a jövőben - például - az ugyanígy elfogadhatatlan
szociális- és nyugdíjtörvényt fogja törvényszerűen
eredményezni.
|
|
| |
| A
kormány (és a pártrendszer) megbukott
-
Levél a parlamenti pártok vezetőinek
|
2007. 12. 27. |
|
|
| "Mindenekelőtt
semmilyen nagy reformot nem lehet sikerre
vinni a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül."
- mondta Sólyom László az egészségügyi törvény aláírása
megtagadásának legfontosabb indokaként. Ez azt jelenti,
hogy elismerte: elvesztette a törvényhozó
testület a társadalom bizalmát, vagyis az államszervezet
legfőbb hatalmat gyakorló szervezetének működése nem
demokratikus, következésképpen a hatalmat erőszakkal
gyakorolja.
Ez a minősítés elegendő kell, hogy legyen a
miniszterelnök és a kormány önkéntes lemondására,
és a Parlament önfeloszlatására a parlamenti pártok
kezdeményezése alapján. |
|
| |
| A
gumicsont ízesítésére várva
|
2007. 12. 27. |
|
|
|
Most
a soha el nem jövő Godot-ra várnak a kormány (és nem
rendszer) ellenzékiek: abban reménykednek, hogy "az
egészségügyi törvény" nevű gumicsontra Sólyom
László a továbbrágáshoz szükséges ízt fog kenni ma
délben. Ettől remélik, hogy minden társadalmi, gazdasági
baj megoldódik. Nyugodjanak meg: legalább normakontrollal
meg fogja ízesíteni, bár egy visszaadás a parlamentnek
sokkal ízletesebb lenne. (Az időnek itt ugyanis sokkal
kisebb a jelentősége, mint egy újbóli "színvallásnak".)
|
|
| |
| Az
Igazság-felderítő párbeszédről
|
2007. 12. 26. |
|
|
|
Levél
Joó Csabának
Engem anyai Nagymamám nevelt, aki tökéletes megtestesítője
volt a "népi katolicizmusnak". Ezt a kifejezést
Bálint Sándor bácsi használta, aki
boldoggá avatását születésének századik évfordulóján
kezdeményezte Gyulai Endre püspök úr utolsó (talán
egyetlen) érdemleges cselekedeteként. (A kérdőjel
az ügynök-múlt miatti.)
Miután Sándor bácsi többször megtisztelt azzal, hogy
"beszélgettünk" (értsd alatta: Ő beszélt,
én hallgattam), a népi katolicizmus lényegét sikerült
megismernem. Ez a józan paraszti ész eredendő
logikáján átszűrt katolicizmus, ahogyan Sándor
bácsi mondta: beillesztette a római kereszténységet
ősi hitünkbe. A két legfontosabb példa erre:
a Boldogasszony, a Megismételhetetlen
Gyönyörűség (Babba Mária) Szűz Máriává átlényegülése,
és a Szent Korona - mint a Lélek
Erejének ősi jelképe - továbbélése a
szakrális tárgyban.
|
|
| |
| Karácsonyi
gondolatok a Szent Kettősségről
|
2007. 12. 24. |
|
|
|
Levél
Szőnyi Bartalos Máriának
(Váczi Mihály üzenete: "Még nem elég")
Amikor azt mondjuk, hogy Karácsony a Szeretet ünnepe,
féligazságot mondunk, szétválasztjuk a szétválaszthatatlant.
A szkíták Tudás egysége nem volt
öncélú elmélet, mert a Tudásban a Szabadságot
látták, amely alapja a Szeretet és a Hűség.
Ennek a fogalompárnak a különböző szavakkal történő
megfogalmazása a Magyar Bibliában (Biblia = Mennyei
Bölcsesség Szava - Jézus anyanyelvén, ami a káldeusok
arámi nyelve) a Szent Korona és a Szent Fokos, Aquinoi
Szent Tamás "teljes Tudásában" a hit és
a tudás, az arisztotelészi gondolkodásban a mítosz
és a logosz, mindennapi életünkben az érzelem és értelem.
Láttatni kell a Szabadságot, a Szeretettel és a Hűséggel!
Ezért nemcsak érezni, hanem felelősséggel érteni kell:
a következő (esetleg az előrehozott) választás
annak megmérettetése lesz, hogy mindazokhoz, akiké
a Szabadság, el tudjuk-e juttatni a Szeretet és a
Hűség üzenetét.
|
|
| |
|
Alakítsanak
a Parlamentben Szent Korona frakciót!
|
2007. 12. 23. |
|
|
| Felülemelkedtek
a kicsinyes pártpolitikai érdek követésén és
választóik képét viselték és nem a választók hamisított
képét mutattak. Így
Önök
képviselők voltak a képmutatók között.
Szeretettel
kérem Önöket, hogy parlamenti tevékenységükkel
tárják fel az igazságot, lehetővé téve választóiknak
az Alkotmány 61. §-ban biztosított, a közérdekű adatok
megismeréséhez fűződő jogának gyakorlását.
Ezt jelenlegi pártfrakciójuk keretén belül nem tehetik,
ezért kérem Önöket, hogy
váljanak
ki jelenlegi frakciójukból és alakítsák meg a Szent
Korona frakciót,
a
névvel is jelezve, hogy jelenlegi "szenvedhetetlen
iga" lerázásának egyetlen eszköze az
állam és az állampolgár szabadságát nemcsak ígérő,
hanem annak feltételeit és védelmét is biztosító Szent
Korona értékrend.
|
|
| |
| Szent
Korona Szolgálat |
Zene:
Kárpátia: Karácsony
|
A
Fény Születése hozza el mindannyiunknak a Szabadságot
az egymás iránti Szeretet és a Szent Korona iránti
Hűség kegyelmével!
|
|
|
| Nyílt
levél a Lisszaboni Szerződést megerősítő képviselőkhöz
|
2007. 12. 19. |
|
|
| Amennyiben
Ön igennel szavazott a Lisszaboni Szerződés megerősítésekor,
akkor az idézett alkotmánybírósági határozat ellenére Önnek
el kell számolnia választói felé azzal a ténnyel, hogy képviselői
megbízatását azok érdekével szemben gyakorolja, akik megválasztották.
Ha ezzel nem ért egyet, érvütköztető vitára választói nyilvánossága
előtt bármikor szíves rendelkezésére állok, sőt ezt a vitát
előkészítem országjárásom során.
|
|
| |
| Nyílt
levél a gumicsonton rágódókhoz
|
2007. 12. 19. |
|
|
|
Már
nem csak szemellenzős vagy, hanem füldugót is viselsz! Ezzel
megfosztottad magad attól, hogy láss, ne csak nézz, és érts,
ne csak hallj. Vigyázz, már nem állsz messze attól,
hogy emberként hitvánnyá válj, aminek következménye, hogy
magyarnak alkalmatlan leszel!
Nem hallottad meg csámcsogásodtól azt a hatalmas
reccsenést, ami hétfőn megrázta a levegőt, erőt adva annak
a Lisszabonból terjedő hullámnak, ami újra- és
újraszüli azokat a gumicsontokat, amelyek egyike most az
egészségügy formájában értésgátló csámcsogásra késztetett
Téged a teljes magyar média vezényletével.
|
|
| |
| Kifogás
a MK Alkotmánybíróságához
|
2007. 12. 19. |
|
|
| Kérem
a tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy a Magyar Köztársaság
Országgyűlésének 2007. december 17-én, „Az Európai Unióról
szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés
módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről”
c., T/4678 számon beterjesztett, és 325 igen, 5 nem és 14
tartózkodás mellett elfogadott törvényt
1.
érvényteleníteni a Bécsi Egyezmény 46. Cikk alapján, és
2. Lisszaboni Szerződés megerősítésre vonatkozó népszavazás-kezdeményezésre
vonatkozó OVB határozat ellen 2007. augusztus 25-én benyújtott
kifogással kapcsolatban a – hasonló tárgyban hozott - 58/2004.
(XII. 14.) AB határozatnak megfelelő határozatot hozni
szíveskedjék.
|
|
| |
| Válaszlevél
dr. Navracsics Tibornak
|
2007. 12. 16. |
|
|
|
Nagy
örömömre szolgál, hogy az Ön véleménye szerint a
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Szent Korona Szolgálat
célkitűzései nagymértékben azonosak. Ezért természetesnek
találom, hogy nyilvánosság előtt folytassunk gondolatcserét
azokról a kérdésekről, amelyek közöttünk különbözőségként
mutatkoznak, mindenek előtt az Európai Uniós tagságunk
hatásáról, kezdve egy beszélgetés-sorozatot akár
a közös érdekként megfogalmazható „határainkon átívelő nemzetegyesítés
folyamatáról”, a letelepedés szabadsága liberális EU-alapelv,
valamint a Fidesz Magyra Polgári Szövetség „Erős Magyarország”
programja tükrében.
|
|
| |
| Ismét
alkotmánysértésre készül a Magyar Köztársaság Országgyűlése
|
2007. 12. 13. |
|
|
|
Nyílt
levél az Országgyűlési képviselőknek
„A
Magyar Köztársaság alkotmányos rendje szerint tehát lehetséges
népszavazás tartása arról a kérdésről, hogy az Országgyűlés
megerősítsen-e valamely nemzetközi szerződést – így az ASz-t
(EU Alkotmány – HJ) – vagy sem.” – írja az Alkotmánybíróság
58/2004. (XII. 14.) AB határozata.
Miután
folymataban van egy eljárás a
Lisszaboni Szerződés népszavazással történő elutasításáról,
az Országgyűlés ismét alkotmányellenes határozathozatalra
készül.
|
|
| |
| A
pártalakításról
|
2007. 12. 12. |
|
|
|
Kezdettől
(a PAJZS Szövetség 2002-es megalakulásától) egyértelmű az
álláspontom a „párt-üggyel” kapcsolatban.
Azért kell a párt, hogy egy – Alkotmányozó Nemzetgyűlést
megelőző - választáson a pártrendszertől elfordult
emberek képviseltethessék magukat azzal a céllal,
hogy a jelenlegi Parlamenten belül (választáson elért erejüktől
függő módszerekkel) előkészítsék a Szent Korona
Önigazgatási Rendszere szerint Alkotmányozó Nemzetgyűlést.
Az a párt, ami ennek keretet ad, azért nevezheti magát „választási
pártnak”, mert átadja a képviselőjelölést
a társadalmi csoportok tagjainak, az egyéni választókörzetek,
a nemzetiségek, vallások, korcsoportok és szakmák választóinak.
Így hát a párt sem az egyéni, sem a listás
jelöltek kiválasztásában nem vesz részt.
|
|
| |
| |
|
Meghívó
a
Szent Korona Szolgálatát teljesítő tagok
2007. december 15-én 10 órakor
a Magyarok Háza (Bp. Semmelweis u. 1-3.) Bartók termében
könyvbemutatót, sajtótájékoztatót és feladat-összehangoló
megbeszélést tartanak, minden budapesti kerület és minden
megye képviselőinek részvételével.
|
|
| |
| A
Lisszaboni Szerződés
|
2007. 12. 07. |
|
|
| Az
Európai Unió Tanácsa nyilvánosságra hozta a Tagállamok Kormányképviselőinek
2007. december 3-i Konferenciáján elfogadott "Lisszaboni
Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és
az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról"
c. dokumentumot, amely a két szerződés módosításának pontosítását
tartalmazza.
(http://www.consilium.europa.eu/cms3_fo/showPage.asp?lang=HU&id=1317&mode=g&name=
- jobb
egér + "Cél mentése más néven")
A
dokumentum a szövegegyesítés segédeszköze. A szövegegyesítést
a Külügyminisztérium december 13-a előtt ígéri. Mivel
eddig nem hozták nyilvánosságra, ezért (az alábbi okból)
kénytelen voltam megelőzni a hivatalos közlést, másodszor
elvégezve a szövegegyesítést. (http://eunyet.hu/hirlevel/Lisszaboniszerzodes2007.doc).
|
|
| |
| Mire
költöm a kártérítést?
|
2007. 12. 04. |
|
|
| Ma
felvettem az ORFK kártérítését, amit a 2004. december 1-i,
Medgyessynél tett „koccintási kísérletünk” utáni rendőri
előállításunk következményeként kaptam.
Nem nagy ügy, 52-en kaptunk vagy kapunk ez okból, ugyanekkora
összeget. Korábban is kaptak már jó néhányan, általában
ennél többet.
Ami miatt szóvá teszem, az az, amit eddig senkitől nem tapasztaltam:
elmondom, mire költöm a kártérítést.
Nem a sajátomnak érzem, hanem mindazokénak, akik
már akkor (2006. szeptember 17-e előtt közel két
évvel!) nemcsak értették és érezték, hanem merték
kimondani: a nemzetárulásnak véget kell vetni és mindazoknak,
akik ebben vétkesek, bűnhődniük kell (Btk. 144.
§).
|
|
| |
| Elkészült
a forgatókönyv
|
2007. 12. 03. |
|
|
| Egyetlen
lehetőség maradt: a várhatóan márciusra kiírt előrehozott
választásig a tisztának maradt emberek teljesítve a Szent
Korona Szolgálatát,
folyamatos
igazság-terjesztéssel érjék el, hogy minél több
egyéni választókerületben az ott élők jelöljék azt az embert,
aki a település érdekét
képes képviselni a Szent Korona eszme alapján készült Gondoskodó
Magyarország program szerint és a társadalmi csoportok
megyei képviselői is választódjanak ki, akik
majd az országos listát állítják maguk közül.
|
|
| |
| Az
állóvízbe kő csapódott
|
2007. 12. 03. |
|
|
|
Az
első két lépésként átadott követelések megmozgatták
az elvtársurakat az álbalon és az áljobbon egyaránt.
Vannak csodálkozó, "erről nem is tudtam" megnyilvánulások,
de vannak az "átkosban" megszokott "biztos
helyről származó információ"-ra hivatkozások is, amelyek
- természetesen - "nem tartoznak az egyszerű halandóra".
És vannak - ez utóbbi körből - olyanok, akik azt mondják,
nem fogadják el azokat a bizonyítékokat, amikre
állításaink épülnek.
|
|
| |
| |
| Palamenten
kívüli pártok és szervezetek, valamint magánszemélyek összehangolt
munkájaként végzett Szent Korona Szolgálat
december
3-án Budapest minden kerületében, az ország legalább száz
településén személyesen, a többi településen elektronikus
úton adja át a polgármestereknek
azt
a levelet, amely a nyilvánosság előtti igazságkimondó
együttgondolkodásra szólítja fel a címzetteket,
kérve őket arra, hogy ők mondják el a választóknak:
a
településére vonatkozó, rendelkezésére bocsátott, hivatalos
adatok szerinti EU-sarcot hogyan használhatta volna fel
a település az ott élők életkörülményeinek (település-ellátásának:
egészségvédelmének, nevelés-oktatási tevékenységének, közlekedésének,
közüzem-fejlesztésének) javítására.
|
|
| |
| Az
együtt megtett harmadik lépés
|
2007. 12. 01. |
|
|
|
Célmegvalósító
nemzeti egység kell, mert a nélkül elvész a nemzet.
Látjuk, érezzük a pártrendszer megosztottságot keltő
poshadtságát.
Az egységhez a természetes értékrend visszaállítási
szándékának kimondása nem elég. Ez csak szó.
Több párt kitűzheti programjául, de ez nem azt jelenti,
hogy hatalomra jutásakor bármelyik is valóra váltja. A
pártoknál a természetes értékrend ígérete a hatalom megszerzésének
eszköze.
Az egységhez a természetes értékrend visszaállításának
lépésről-lépésre kidolgozott terve és annak az összehangolt
végrehajtása szükséges. Ez a tett.
Az egységben, összehangolt tetteket végzők kötelezettségük
teljesítésével megalapozzák egy és ugyanazon jogukat az
egyéni szabadsághoz, amit a nemzet szabadságában gyakorolhatnak.
Ezzel válik céllá a Szent Korona eszmével ránk
hagyományozott természetes értékrend.
|
|
| |
| Aki
egyetért azzal, hogy
|
2007. 11. 30. |
|
|
|
-
célunk az, hogy a rendszerváltás az 1949. XX. tv. (Alkotmány)
2. § (2) és (3) bekezdés szerinti kötelességünket teljesítve
Alkotmányozó
Nemzetgyűlésen történjék, ebben az esetben az egyéni
jelöltek az alsóházat, a listás jelöltek a felsőházat alakítják
meg,
- ha a következő választásig nem jönnek létre az Alkotmányozó
Nemzetgyűlés feltételei, akkor az előzőek szerint kiválasztott
jelöltek Szent Korona Szolgálat név és tartalom alatt indulnak
a választáson,
- előző esetben (a jelenlegi választási törvény miatt) a
„Szent Korona Szolgálat” név egy bejegyzett választási pártot
jelöl (ez a jelenleg PAJZS néven működő pártot jelenti),
amelyet a törvényes határérték szerint (11 fő) tag alkot,
akik a választási funkciót a Szent Korona összehangoló Szolgálatának
adják át,
tehát
azt, aki a fentiekkel maradéktalanul egyetért, kérem teljesítse
a Szent Korona Szolgálat most következő feladatait.
|
|
| |
| Követelés
a megyei elnököknek
|
2007. 11. 20. |
|
|
|
Holnap,
21-én a Szolidaritás napján minden megyei közgyűlés elnökének
követelést adunk át. A levelek, szórólap tervek, a közgyűlés
adatai és a megye választókörzetek adatai a "Veled
Európa, de nélküled EU!" c. honlapon vannak.
A
számadatok összefoglaló táblája a "Megyénkénti
EU-sarc 1989-2007-ig", ennek részletezése az "EU
sarcolás bizonyítékai" cím alatt szerepelnek. A legújabb
ide vonatkozó bizonyíték az "MNB:
a nemzetgazdaság nettó adósságállománya 37,1 milliárd euró"
(hvg.hu MTI 2007. szeptember 28. 11:37) c. cikkben található.
Nem felesleges elolvasni az "Október
23-a felelossége" c. írást, amely az előző cikkre is
hivatkozik.
A
követeléshez javaslom csatolni "A
globalizmust szolgáló Európai Unió alternatívája a Szent
Korona értékrenden alapuló természetes rendszer" c.
tanulmányt, spirál formában.
Mivel
megindult a harmadik lépés szervezése, az előző tanulmányról
készült 10 részes, összesen 5 és háromnegyed órás videofelvétel
iránti érdeklődés megnőtt. Ez ügyben a Mosonmagyaróvári
Városi TV vezetőjével, Deák Jánossal kell felvenni a kapcsolatot.
(Telefon: 36-96-207-889, info@mmvtv.hu,
http://www.mmvtv.hu) A
felvételt DVD-n, jogdíj nélkül bocsájtja rendelkezésére
mindazoknak, akik megkeresik.
|
|
| |
| Az
egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz
|
2007. 11. 20. |
|
|
|
"Azt
ne bántsuk, mert kedves jobboldali gyerek" - mondta
egyik barátom tegnap, a 21-ére tervezett követelésátadással
kapcsolatban megyéje Közgyűlésének Fideszes elnökéről.
Valószínűleg nem jutott el hozzám a hír, ami arról tudósított,
hogy ez a "kedves jobboldali gyerek" elmondta
a nyilvánosság előtt, hogy megyéje negyedét kapta
meg támogatásként az EU-tól annak a pénznek, amit létszámarányosan
elvont. Az én hibám, hogy nem hallottam arról a
nyilatkozattól, amiben a közgyűlés elnöke elhatárolódott
június 23-án a Fidesz azon közleményétől,
mi szerint támogatja a Gyurcsány Ferenc által is
aláírt EU reformszerződést.
.......
Szeretettel kérem tehát Wittner István barátomat,
aki a fentieket mondta, ezzel az üzenettel adja át a Szent
Korona Szolgájaként a követelést dr. Hargitai
János úrnak, a Baranya megyei Közgyűlés elnökének.
Ha a vita nem jön létre, akkor bizony nagy fájdalommal kell
tudomásul vennünk: a parlamenti ellenzék és a kormány
ugyanabból a Likud által nemzett alomból való,
vagyis
egyik
tizenkilenc, a másik egy híján húsz, más szóval:
egyik kutya, másik eb.
|
|
| |
| Fontos
kérés
|
2007. 11. 19 |
|
|
|
A
visszajelzések igazolják, hogy nagyon fontos az egység megteremtéséhez,
hogy azok, aki szervezik a sztrájkokat és a tüntetést, ne
a hatalom erősítését, hanem az Igazság kimondását szolgálják.
Ezért
a következőre kérlek szertettel:
1.
Ha van címlistádon szakszervezet, vagy szakszervezeti vezető,
illetve olyan szervezet vagy személy, aki (amely) a 21-i
szervezés részese, akkor küldd el neki a "Veled
Európa, de nélküled EU! Nyílt levél a sztrájkok és tüntetések
szervezőinek" c. levelet!
2. Ha van olyan címlistád, amely az EU-ellenes szervezetek
e-levél címét tartalmazza, küldd át nekem, vagy küldd el
nekik közvetlenül az alábbi angol nyelvű levelet, amelyet
Apagyiné Gáspár Jolán fordított. (Mintegy kétszáz európai
médiának és EU ellenes szervezetnek elküldtem ezt a levelet.)
|
|
| |
| Együtt!
- Vona Gábor úrnak, a Jobbik elnökének
|
2007. 11. 19 |
|
|
|
Szeretettel
kérlek, gondold meg, gondoljátok meg: ha a célunk azonos,
akkor miért dolgozunk egymástól függetlenül?
Mivel mindannyian a Szent Korona tagjai vagyunk, természetes,
hogy az ebből eredő kötelességünket összehangoltan teljesítsük,
párt és egyéb szervezeti hovatartozás elválasztó határait
lebontva.
Az együtt végzett feladatra kérlek szeretettel Téged
és minden Jobbik-tagot.
|
|
| |
|
Követelés
a megyei közgyűlések elnökeinek
|
2007. 11. 19 |
|
|
| November
21-én, a "sztrájk napján" az alábbi követelést nyújtunk
át minden megyei közgyűlés elnökének. [A megyénkénti pontos
szöveg olvasható a november 15-i "Veled
Európa, de nélküled EU!" c levélben].
Szeretettel
kérek mindenkit, hogy aláírásával támogassa a követelést.
Ez egy előzetes kérés, amit azért teszek közzé, hogy mindenki
el tudja olvasni a követelést. A megyénkénti követelés-átadók
neveit, telefonszámát és e-levél címét egy mai későbbi levélben
írom meg.
|
|
| |
| Veled
Európa, de nélküled EU! - Nyílt
levél a sztrájkok és tüntetések szevezőinek
|
2007. 11. 19 |
|
|
|
|
| |
| Veled
Európa, de nélküled EU!
|
2007. 11. 15 |
|
|
| Sztrájk,
tüntetés Magyarországon, Franciaországban, Németországban.
Mindhárom országban az elégedetlenséget az EU - mint ok
- egyik vagy másik következménye váltotta ki.
Nem sokáig lehet ezt a tényt hazugsággal elfedni.
A 12-én kezdett leleplezést folytatjuk. Remélem, az Árpádhír
tv egyik műsora erősíti ezt a munkát.
November 21-én – a sztrájk napján – a megyei közgyűlések
elnökeinek adjuk át követeléseinket. |
|
| |
| Sajtótájékoztató
a Magyarok Házában
|
2007. 11. 11 |
|
|
|
Holnap,
november 12-én 10 órakor a Magyarok Házában tartott sajtótájékoztatóval
elkezdődik az a folyamat, amely a Rendszerváltáshoz vezet,
ha azok, akik már érzik, hogy a Szent Korona Szolgálatot
kell teljesteniük, tenni is fogják, amit kell.
A
sajtótájékoztatón a sajtó képviselőinek a szóbeli tájékoztatás
mellett átadjuk azt az összehasonltó anyagot, amely az EU
Reformszerződés és a Szent Korona értékrend közötti különbséget
fedi fel.
Ugyancsak
átadjuk az összehasonltásról készült 5 óra 45 perces videofelvételt,
DVD-n, azzal a tájékoztatással, hogy a felvételt késztő
Mosonmagyaróvári Városi TV jogdíj nélkül bármelyik tv-nek
(országos és helyi tv-knek egyaránt).
|
|
| |
|
A
Minőség Forradalma - II. A tudásanyag átadása
|
2007. 11. 06.
|
|
|
|
A
demonstrációk akkor lesznek részei a Minőség Forradalmának,
ha megtörténik a tudásanyag átadása az
egyetemes magyarság minden tagjának.
Minél több településen és minden társadalmi csoportban kell
lenniük olyan embereknek, akik azzal vállalják a Szent Korona
Szolgálatot, hogy megszervezik a tudásanyag átadását
településükön.
A Magyarság Adatbázis ehhez nyújt alapot, ezért rendkívül
fontos az aláírásgyűjtés országszerte. (Ennek adatrögzítése
biztosított egységes adatbázisba.)
|
|
| |
|
A
Minőség Forradalma - I. A demonstrációk minőségivé
tétele
|
2007. 11. 06.
|
|
|
|
A demonstrációkat
minőségivé kell tenni azzal, hogy az ok megerősítése,
az EU Reformszerződés életbe léptetése ellen tiltakozunk.
A módszert is minőségivé kell tenni: minden demonstrációt
a tényekkel alátámasztott követelések nyilvánosságra hozásával
tesszük mindenki számára érthetővé és elfogadhatóvá.
Mivel a demonstrációk egy-egy követelés átadását is jelentik,
minden alkalommal sajtótájékoztatót tartunk. Ezzel arra
kényszerítjük a médiát, hogy változtassa meg a demonstrálókról
alkotott "csürhe"-képet az olvasók, hallgatók és nézők (vagyis
a társadalom) előtt.
|
|
| |
|
A
Minőség Forradalma
|
2007. 11. 05.
|
|
|
|
Az
elmúlt egy év azt bizonyította, hogy az okozatok
elleni tiltakozás nem elegendő, ha nem ad megoldást az ok
megszűntetésére. Ez viszont a helyébe lépő rendszer
meghatározása nélkül felelőtlenség, mert anarchiához vezet.
A Minőség Forradalma azt jelenti, hogy az okot úgy
szűnteti meg, hogy meghatározza a helyébe lépő megoldást,
minden részterületre, de rendszert alkotva.
Ezért
most félre kell tenni (legalább is csökkenteni kell) az
okozatok elleni fellépést és
minden
erőnket az ok megszűntetésére kell fordítanunk.
Az
ok a gyarmatosítás, aminek európai helytartósága az Európai
Unió. Tehát
az Európai Uniót, mint a szenvedhetetlen iga okát
kell lelepleznünk, és meghatározni azt a rendszert, ami
helyébe lép.
|
|
| |
| A
globalizmust szolgáló Európai Unió alternatívája
a Szent Korona értékrenden alapuló természetes rendszer
|
2007. 11. 05.
|
|
|
|
Elkészült
a fenti címmel az EU Reformszerződés 2007. október 19-én
Lisszabonban aláírt (egyelőre két részben lévő) szövegének
elemzése a Szent Korona eszmén alapuló Gondoskodó Magyarország
program összevetésével.
Elérés: http://eunyet.hu/hirlevel/euszgm2007.doc.
A
171 oldalas tanulmány (120 oldal elemzés, 51 oldal jegyzet
– hivatkozás a nemzetközi szerződések cikkeire) annak a
bizonyítéka, hogy az EU a szenvedhetetlen iga szorítását
tovább akarja fokozni, és annak is, hogy
az
egyetemes magyarságnak az Istenszülő ránk kegyelmezetett
feladatának végrehajtásával lehetősége és kötelessége az
emberiséget megszabadítani – saját magunk példáját mutatva
– a világgyarmatosítástól.
Ehhez
kérem a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást
adó kegyelmét.
|
|
| |
| Együtt
és nem elszigetelten!
|
2007. 11. 02.
|
|
|
|
A
választók többsége már elfordult a parlamenti pártoktól.
Az elfordulás oka az, hogy megingott az irántuk táplált
bizalom, mert érzik az emberek, hogy valami egységesen
elfogadhatatlan van abban, amit tesz az általuk képviselt
rendszer.
Most
minden rendszerváltást akaró embernek gondolkodási módot
kell váltania, és egységet alkotva kell végeznie eredendő
feladatát, a Szent Korona Szolgálatot teljesítve azzal,
hogy tudatukkal az Igazság felé fordulnak.
Az
EU reformszerződésének ismerete és ennek összehasonlítása
a természetes szentkoronai értékrenddel az egyetlen eszköz,
amivel az értelmet és az érzelmet egységre hozhatjuk.
|
|
| |
| Kündü
és gyula - egységet alkotó kettősség
|
2007. 10. 31.
|
|
|
|
Válasz Perjés Andreának
A
Szent Korona Szolgálat nagyon sok részfeladat összhangban
megvalósuló szerves egységét jelenti. Mindenkinek azt kell
tennie, ami a küldetése. Ehhez mindenkinek át kell esnie
a porszemmé válás nagyon kemény belső átalakulás, ami alatt
sok önmagával szembeni csatát kell megvívnia az embernek.
Én nem vagyok politikus, a mai követelmények szerint, ezért
nem vagyok alkalmas a pártelnöki tisztre.
A
vezetés célját és feladatát nézzük az alapoktól.
A Magyar
Biblia hitelességét XXIII. János bizonyítékokkal megalapozott
kijelentése
óta nem lehet vitatni, és azt sem, hogy a kereszténység
alapját képező Ős Szövetség a krisztusi tanítás alapja,
nem pedig a Talmud, annál is inkább, mert Jézus nem zsidó
származású,
anyanyelve éppúgy a káldeusok nyelve, az arámi, mint a Sumér-Magyar
Bibliáé.
Jézus származására (és a Magyar Biblia követésének nemcsak
lehetőségére, hanem szükségességére) vonatkozóan nagyon
lényeges Szarka László egyik mai levele,
amelyben bizonyítja, hogy a nem magyar tudományos világ
is elismeri Badinyi Jós Ferenc Párthus Jézus elméletének
helyességét (ami mellett ő is számos bizonyítékot hozott
fel).
(Szíves figyelmedbe ajánlom a Duna II. tv. minapi - szinte
botrányos - vitáját Varga Tibor történész és Zsoldos Attila
akadémikus között: http://80.249.168.221/video/2007_42/10110017748236.wmv)
Mindezt előre kellett bocsátanom, hogy a kettősségben megvalósuló
ősszövetségi egység (Teljes tudás - mítosz és logosz, vagy
érzelem és értelem egysége) lényege nyilvánvaló legyen
|
|
| |
| Kitörés
a kóma előtti állapotból
|
2007. 10. 30.
|
|
|
|
Magyarország
és a Világ betegségben szenved.
Mivel
Hippokratész óta mindenki számára egyértelmű kell legyen,
hogy "minden betegség a lélekből fakad", az is nyilvánvaló,
hogy betegségünk lelki eredetű, és az is, hogy az egészség
elleni támadást is a lélek érzékeli először.
A
magyarságot azért részesítette a Teremtő a Szent Korona
adományozásának kegyelmében, hogy részt vállaljon az Istenszülő
feladatában – írta Molnárfi Tibor.
Ez a kegyelem súlyos – isteni mértékű - kötelezettséget
határoz meg számunkra, mert azt jelenti, hogy képesek
vagyunk érzékelni nemcsak saját egészségünk, hanem az emberiség
egészsége elleni támadást. De nem megoldás nélküli,
önfeladást, önpusztítást sugalló ez a küldetés, hanem meghatározza
a védekezés módja mellett a gyógyulás utáni egészséges élet
feltételeit is. Mindezt a Szent Korona Eszme adja,
az előbbit a gondolkodási mód váltással (paradigmaváltással)
összehívott Alkotmányozó Nemzetgyűléssel felépített szentkoronai
önigazgatási rendszerrel, az utóbbit a Szent Korona Szabadság
Alkotmányára épülő társadalmi együttélés szabályainak szentkoronai
rendszerével.
|
|
| |
| Ne
nélkülünk döntsenek rólunk!
|
2007. 10. 28.
|
|
|
|
|
| |
| Ki
mikor kezdi el a porszemmé válást?
|
2007. 10. 17.
|
|
|
|
Ki
mikor kezdi el a porszemmé válást?
"Ha
azt hiszed, hogy hozzád kell igazodnia a világnak, örökké
boldogtalan maradsz. De ha rájössz, hogy egy porszem vagy
a Teremtmények között, akkor fénylő porszemmé válsz és megkapod
azt a kegyelmet, hogy nélkülözhetetlennek érezd magad!"
(Aquinoi Szent Tamás)
Egy
borsodi nyugdíjas tanár barátom tegnap felhívott telefonon
és tőle szokatlan kifejezéseket használva elmondta, hogy
környékükön már elkezdték felvásárolni a földeket
a zsidók, teljesítve Simon Peresz izraeli államelnök 2007.
október 10-én kiadott parancsát.
Ő, aki eddig soha semmilyen tüntetésen, megmozduláson nem
vett részt, most azt mondta: Ha nem lesz pénze,
akkor gyalog jön el Pestre október 23-án a Forradalom Útját
végigjárni, mert nem várhatja mástól önmaga, fia és unokái
életének megmentését, neki is tennie kell a rendszerváltásért.
|
|
| |
| Október
23-i plakátterv
|
2007. 10. 16.
|
|
|
|
Szeretettel
kérlek, ezt a levelet juttasd el mindenhova, ahova tudod!
"...
fölvásároljuk Manhattant,
Lengyelországot és Magyarországot"
–
mondta 2007. szeptember 10-i beszédében Simon Peresz izraeli
államelnök.
Már
elkezdték a felvásárlást.

Nincs
tovább!
Minden magyar embernek kötelessége
2007. október 23-án Budapesten végigjárni
a Corvin köztől a Kossuth térig tartó
Forradalom Útját
és részt venni a Kossuth téren a
Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának
és az egyetemes magyar nemzet
függetlenségi nyilatkozatának
kikiáltásán!
|
|
| |
| A
Magyarság Adatbázis
|
2007. 10. 15.
|
|
|
| Mindannyian
a Szent Korona tagjai vagyunk. Az ezzel járó kötelezettség
- a Magyar Küldetés - mindannyiunké, akár akarjuk, akár
nem, akár tudunk róla akár nem (Molnárfi Tibor).
A Magyarság Adatbázis azok adatait tartalmazza, akik aláírásukkal
akaratukat nyilvánították és nyilvánítják annak kifejezésére,
hogy összehangolva akarják és tudják végezni magyarságukból
eredő feladatukat.
Csak
egységes, összehangolt munkával érhetjük el az Alkotmányozó
Nemzetgyűlést és azzal a tényleges rendszerváltást, ezért
szeretettel kérem, teljesítsd Szent Korona Szolgálatodat!
Szeretettel
kérem, hogy olvasd el a "Mennyit
szánsz a nemzet megmentésére?" c. írást és válaszod
szerint vállalj feladatot a Szent Korona Szolgálatban.
|
|
| |
| Október
23-i álmom
|
2007. 10. 12.
|
|
|
| Egy
évvel ezelőtt kerültek nyilvánosságra azok a nemzetközi
szerződések, amelyek azt bizonyították: Izrael gazdaságilag
már megszállta Magyarországot. Így kellett fogalmazni
ennek következtében az október 23-ára készülő írásban
2007. szeptember 10-i beszédében Simon Peresz izraeli államelnök
gondoskodott arról, hogy az intő jel az idén se változzon.
Már nemcsak a gazdaságunk, hanem egész Magyarország
kell nekik, mondván: "fölvásároljuk Manhattant,
Lengyelországot és Magyarországot". Ezzel meg akarja
valósítani a közel egy évszázada dédelgetett tervet:.
Ha a földünket elveszítjük, nem marad semmi, amit még elvehetnének
tőlünk. Ha most nem teszünk önmagunk érdekében, akkor jövőre
már kézfeltartva készülhetünk október 23-ára, reménykedve
abban, hogy családunkból valaki megmaradhat szolgának saját
hazájában. |
|
| |
| Ismét
kérlek, hallgass rám!
|
2007. 10. 11.
|
|
|
| "A
globalizáció eddigi legnagyobb válsághelyzetét éli, ezért
még október 23-a előtt visszavonja a Gyurcsánynak
adott hóhéri megbízatást a gazda, a globalista
világhatalom..." - írtam szeptember 19-én a "Vége
az egyhelyben lépegetésnek" c. levelemben.
Szeptember
27-én a következőt írta a Magyar Hírlap: "Gyurcsány
Ferenc pozíciója valóban meggyöngült, de még mindig nincs
kész forgatókönyv a váltásra, s még nem egyeztek meg
a lehetséges utódról sem." (Gyurcsány Ferenc
pozíciója valóban meggyengült magyarhirlap.hu 2007-09-27)
A
gondolában tegnap jelent meg a következő hír: "Szocialista
körökből származó információink szerint hétfőn konstruktív
bizalmatlansági indítványt kezdeményeznek Gyurcsány
Ferenc miniszterelnök ellen a szocialista frakcióból jónéhányan."
("Hétfőn
menesztik Gyurcsányt?" Gondola.hu
2007. október 10. 19:13)
|
|
| |
| A
tények ismerete
|
2007. 10. 07.
|
|
|
|
Az
nem lehet igaz, hogy a politikusok annyira ismerethiányosak,
mint amennyire mutatják.
Amikor Gyurcsány Ferenc azt mondta
Merkel asszonynak, hogy ki kell vinni a Parlamentből a Szent
Koronát, azt gondolhattuk, hogy a Gyurcsány-jelenség
specialitása, hogy nincs tisztában annak az országnak a
történelmével, amelynek a miniszterelnöke.
Gyurcsány régmúlt történelemmel kapcsolatos ismerethiánya
eltörpült, amikor a szlovák miniszterelnök szövetségese,
Vladimir Meciar a következőket
mondta: "Ha már az 1918 utáni fejleményekről beszélünk,
akkor meg kell mondani, hogy Szlovákiát akkor a magyar katonák
kétszer megszállták: egyszer, amikor a trianoni döntés után
nem voltak hajlandók kivonulni, másodszor pedig akkor, amikor
Kosút (sic) vöröskatonái Szlovákiára támadtak és
a magyar hadsereg segítségével elfoglalták az ország keleti
területének egy részét. Azok ám nem csak a kommunisták
voltak."
|
|
| |
Tovább:

©
2007, Szent Korona Szolgálat minden jog fenntartva.
6701 Szeged, Pf. 2443. Tel.: 30/616-3894 E-mail:
info@pannoniatv.hu |
|